Bizek Emi zenetanár és zeneszerző
Az ELTE ének-, zenetanár, karvezetés szakán végzett. Már nagyapja is zenész volt, az Ő hatására, 10 éves korában kezdett zongorázni. Zeneszerzőként több, mint 100 saját szerzeményt írt, műveiből eddig 10 lemez jelent meg. Álomszép zene babáknak és mamáknak című sorozata többszörös platina lemez lett.
2005-ben egyik szerzeményét beválogatták az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjébe. Kepes András: „Világfalu” című televíziós sorozatához szerzett filmzenéiért 2006-ban Fonogram-díjat kapott. A 2013-as Fonogram Gálán pedig az Álomszép 4 című lemezét is beválogatták az év 5 legjobb gyereklemeze közé.
Két fia, Ádám és Dániel sokat segítettek a dalok komponálásában.
Óvodai módszertanának gyakorlati alkalmazását 2011-óta kezdte el a pilisborosjenői óvodában. Jelenleg egy csillaghegyi alapítványi óvodában tartja ezeket a foglalkozásokat, töretlen sikerrel.
Tóth Péter villamosmérnök, megújuló energetikai szakmérnök
A BME Villamosmérnöki Karának műszer- és irányítástechnika alkalmazása szakán, a KKVMF szervezés és számítástechnika alkalmazása szakán és az UNIDEB Meteorológiai karán, megújuló energetikai szakértő szakon végezte tanulmányait.
2007 óta aktívan foglalkozik napelemes rendszerek tervezésével. Megújuló energetikai szakértőként számos pályázati, finanszírozási és döntés előkészítő tanulmányt készített nap- és szélenergetikai területeken.
Jelenleg a Nap Labor Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője és a Bizek Emi Alapítvány elnöke.